Bekezdő

Rossz volt felkelni. Az ébredés után csak egy másodpercig volt csend az agyamban, aztán megindultak a gondolataim, fékezhetetlenül, és újra elsodort az elmúlt hetek rémálma.

   Nem tudtam elhinni. Nem akartam elhinni. A dédelgetett, széltől is óvott kis világom egyik napról a másikra összeomlott, és én félig még mindig a romok alatt voltam.

    Néhány percig bénultam ültem az ágyam szélén, mozdulatlanul, hitetlenkedve, reménykedve, hogy mindez csak egy rossz álom volt, ha kinézek az ablakon, most is egy óriási birtokot fognak látni szemeim: a házhoz legközelebb a kiscsikós kancák, mellettük, eggyel hátrébb a legértékesebb, méregdrága versenylovak, és csődörök, heréltek, csupa fajtatiszta és kiváló pedigrés ló látványa fog köszönteni. Ez a kósza gondolat váratlan erőt adott, és odaléptem az ablakhoz, elhúztam a bordó sötétítő függönyöket, és... Semmi. Ez a látvány fogadott. A kancák és csikók legelője üresen nyúlt el előttem. A versenylovak karámját elkezdte benőni a gaz, öt rövid héttel a kiürítése után.

   Lábam megroggyant, a függönybe kellett egy pillanatig megkapaszkodnom, hogy ne essek el; megszédültem, szemeimet fekete fátyol borította el. Hát mégis igaz. Apám csődje mindent elvitt, olyan pusztító árvizet gerjesztett, ami a látszólag stabil alapokon álló házat is elmosta.

   Elárverezték anya összes lovát; apám gyakorlatilag az örökségemet kártyázta el, mindazt, amit anyám hagyott rám. A pazar ménes, a csodás birtok, a 'Wings of the Eagle' egy szempillantás alatt semmivé foszlott.

   Az adósságok ki lettek egyenlítve - látszólag. Minden követelést és hátralékot megfizettünk; de az én káromat ki fogja megfizetni?!

   Ez immár lényegtelen. Van még időm újrafonni életem szétszakadt fonalát. Tizenhét éves vagyok; előttem az élet. Csak ez a hatalmas birtok, ez a képtelenül nagy és elhagyatott föld az enyém; a tavalyi születésnapommal ugyanis a nevemre került, így apám nem tudott rajta túladni.

   Elfelejthetek mindent: szelíd, jól nevelt lovamat, Lizát; a büszke tenyészmént, Englishman-t; a kabalapóninkat, Jojo-t. Élhetek rendes, hétköznapi életet, lovak nélkül, álmok nélkül, lehetőségek nélkül. Az életem véget ért, akkor, amikor az utolsó lovunkra is lecsapott a kalapács, és idegenek vitték haza őket. Hiába dobog még mindig a szívem, hiába mozdul a tüdőm, lüktetnek az ereim: ennél halottabb csak akkor leszek, amikor a koporsót szögezik rám.